Megnéztem | Betolakodók - Clive Owen dementorokkal csatázik Két különbözõ országban él az a két gyermek, akiket minden éjjel meglátogat egy arctalan betolakodó, amely mindkettőjüket hatalmába akarja keríteni. A szülők először látomásokra és besurranó tolvajokra gyanakodnak, de mikor felismerik a valódi veszélyt, ki-ki a maga módján próbál szembeszállni a természetfelettivel.
| 2012.04.30. 14:42, írta: szemafor |
Megnéztem | The Walking Dead - első évad a zombik világában Tavaly írtam a 2008-as Hulla-ház című mini sorozatról, pontosabban arról, hogy nekem bejött, hiszen egy horror sorozathoz képest bőven az élvezhető kategóriába tartozott. A Hulla-ház pozitívuma után nem volt kérdéses a részemről, hogy idővel a Walking Dead-nek is nekiállok. Ez az történet témában nagyon hasonló (zombis), de mégis más mondanivalóval bíró, nem mini, hanem több (idén ősszel már a harmadik évaddal jelentkezik) évadból álló sorozat. A múlt héten döntöttem és rákattantam hogy ledaráljam az első évadot, ami mondjuk nem volt igazán nagy kihívás, hiszen 6 részből áll.
Lássuk röviden, hogy miből is indul ki az egész történet: Rick Grimes seriffhelyettest egy akció során meglövik és kórházba kerül, ahol kómába esik, miután jó pár napra rá magához tér azzal kell szembesülnie, hogy rajta kívül egyetlenegy élő személy (csak lepedőbe csavart halottak mindenhol) sem tartózkodik a kórház területén, de mint idővel rá jön azon kívül se nagyon...
| 2012.04.29. 13:07, írta: szemafor |
Megnéztem | Livide - vérszívás francia módra Alexandre Bustillo és Julien Maury a francia rémálomgyártás két fenegyerekének legújabb filmjét (Livide) igazából azért akartam megnézni minden áron (az mellet, hogy tetszett a bemutatkozó filmjük A l'intérieur), mert végre (az előzetesek alapján) nem a napjainkban igencsak népszerűvé vált akcióelemekkel teletűzdelt vámpíreposznak nézett ki a rendező páros története, hanem a tartalmat olvasva visszatérni látszott a horror műfaj hagyományos és kitaposott ösvényére, ahol ezeknek a vérszívó dögöknek valójában a helyük van!
Íme az előbb említett tartalom: A zárkózott Lucy elvállal egy ápolói állást. Az egyik idős hölgy - akit ápolnia kell - egy korábban szigorú balettanár, aki kómában fekszik az impozáns kastélyéban, amiben ráadásul egy kincs is el van rejtve. Esténként Lucy a haverjaival, William-mel és Ben-nel betörnek a házba, megszezik azt a kulcsot is, amit a tanárnő a nyakláncán hordott, hogy az elrejtett gazdagságot megtalálják. De azt nem sejtik, hogy a kulcs a pokolhoz vezető ajtót nyitja...
| 2012.04.25. 11:44, írta: szemafor |
Retro mozi | A gyilkos cickányok - eljött a mini ragadozók kora "Minél mélyebbre nyúlok abba a képzeletbeli borzongásfilmeket tároló zsákocskába, annál bizarrabb élőlények próbálnak az életemre törni, és ha a félelembe nem is, de előbb - utóbb a nevetésbe biztos belepusztulok". Nézzük csak miről is van szó...
Egy biológiai kísérlet következtében Alaszkán a cickányok abnormális módon megnőnek és gyilkológépekké válnak. A farmon rekedt emberek megpróbálnak elmenekülni a szörnyű rágcsálók elől. Nagyvonalakban erről szól Ray Kellogg rendező filmje.
| 2012.04.19. 23:04, írta: szemafor |
Megnéztem | ATM - Pénzt vagy életet ti agyatlan barmok! Az igazat megvallva olvastam jót (nem sokat), és rosszat (annál többet) Chris Sparling forgatókönyvíró legújabb történetéről (ATM), amiben ezúttal a koporsó helyet némileg tágabb térben helyezi el a Ryan Reynoldsnál sokkal bugyutább karaktereit, hogy némi klausztrofóbiás félelem érzetet keltsen bennünk nézőkben. Íme a film tartalma...
Az ATM történetének központjában néhány fiatal áll, akik egy hazautazás alkalmával megéheznek, és mivel épp nincs náluk készpénz, úgy határoznak, hogy megállnak egy ATM-nél, hogy papír pénzhez jussanak, nem sejtve mennyire megváltozik az életük.
| 2012.04.18. 14:53, írta: szemafor |
|